Valentin napi programok 2015

A Valentin napi program kitalálása sok párnak fejtörést okozhat, főleg azoknak, akik már rengeteg helyen randevúztak, mégis szeretnék különlegessé tenni ezt a napot. Bár mindenki tudja, hogy hol fog végződni az este, addig is meg kell teremteni a romantikus hangulatot! Mivel ilyenkor főleg a fiúkra nehezedik nagyobb nyomás, hiszen tőlünk várnak hatalmas, kreatív és romantikus ötleteket a lányok, ezért úgy döntöttünk segítünk pár ötlettel, ami garantáltan be fog jönni mindkettőtöknek.

Valentin nap1. Szürke Ötven Árnyalata az Ágymoziban

A mozi általában nem a legkreatívabb randiötletek közé tartozik, úgyhogy más alkalomra nem is ajánlanánk, de 2015-ben más a helyzet, hiszen pár napja jött ki a mozikban a Szürke Ötven Árnyalata, ami a legtöbb nő körében hatalmas rajongásnak örvend. Ha barátnőd is odavolt a könyvért, akkor ezzel az ötlettel biztos, hogy nem lősz mellé. Két dolgot azonban muszáj észben tartanod, különben rosszul is elsülhet ez a nap.

  • Ne csak moziba vidd el, hanem találj ki más programot is, ahol beszélgetni tudtok és átadni egymásnak az ajándékotokat, amivel kifejezitek egymás iránti szereteteteket és törődéseteket.
  • A többi programot a mozi előtti időszakra időzítsd, utána pedig irány az ágy, mert ezután a film után nem lesz kedvetek vacsorázni. Ha pedig mégis, akkor telitömitek magatokat és megint annyi lehet a programnak, ami a fiúk számára valószínűleg a legizgalmasabb.

A mozi randit még úgy dobhatod fel, ha a nemrég nyílt Ágymoziba veszel jegyet.

romantikus vacsora2. Romantikus Vacsora

A klasszikus ötlet, ami sosem megy ki a divatból. Ha csak különleges alkalmakkor jártok étterembe, akkor vidd el barátnődet egy étterembe, amit már régóta kinézett magának, vagy amelyik a kedvenc étterme. Ha ilyet választasz, akkor azt is jelzed neki, hogy figyelsz rá, ami nagy plusz pont egy kapcsolatban. Mindenképp foglalj előre helyett, különben azt gondolja majd, hogy pár perce találtad ki a dolgot és nem készültél semmivel.

Ennél a programnál nem az a lényeg, hogy egyetek, hanem az, hogy a barátnőd hercegnőnek érezhesse magát egy egész estén át. Kényeztesd el, és legyél figyelmes úriember! Emellett, ne az legyen a fő cél, hogy behabzsoljátok a kaját, hanem beszélgessetek, esetleg borozzatok közben. Ezt a programot tényleg mindketten élvezhetitek, hiszen nem kell erőlködni, csak eltöltötök egy kellemes estét szerelmetek társaságában egy szép helyen.

éjszakai fürdőzés3. Éjszakai Fürdőzés

Február 13-án éjszaka, az Aquaworld-ben Valentin napi Splash Party lesz, ahol jakuzzi, hullámmedence, táncosok és lézer show várja a látogatókat. Ezt inkább a bulisabb pároknak ajánljuk, ugyanis valószínűleg nagy lesz a tömeg.

Azoknak, akik inkább meghittebben töltenék el az estét, de mégis szívesen éjszakai fürdőznének, a Rudas Fürdőt ajánljuk, ahol a meleg medencékben beszélgethettek és fürödhettek együtt, kicsit meghittebb körülmények között.

csokoládé múzeum4. Csokoládé Múzeum

Ha napközben szeretnétek elmenni valahova desszertezni, akkor a Csokoládé Múzeum remek program lehet számotokra. Sajnos 14-re már elfogytak a jegyek, de 13-án még elviheted párodat egy jó kis csokikóstolásra és, hogy megfigyeljétek, hogyan is készül ez az édes élmény.

Favim.com-boat-lights-night-paris-river-3306455. Romantikus hajókázás a Dunán

Ennél romantikusabb programot már nehezen tudunk elképzelni, főleg ha még egy kis bort, vagy pezsgőt is felszolgálnak a sétahajózás során. Nézhetitek a gyönyörű város képét éjszaka és itt is beszélgethettek órákon keresztül, arról nem is beszélve, hogy csendben élvezhetitek a hatalmas folyón, hogy csak ti vagytok. Rengeteg kuponos oldalon találhattok remek ajánlatokat, úgyhogy még a pénztárcádat sem kell kiürítened ennél a programnál.

közös főzés6. Süssetek együtt!

Ha inkább otthon töltenétek a Valentin napot kettesben, akkor készíthettek vacsorát együtt. Ez a program mindig rengeteg nevetéssel jár, hiszen mindenkinek más szokásai vannak a konyhában, így garantál a jókedv. Fontos viszont, hogy valamiben más legyen az este. Találjatok ki Valentin napi menüt, vágyfokozó ételekkel és koccintsatok is szerelmetekre. Legnagyobb előnye ennek a programnak, hogy közel a hálószoba!

7. Kincsvadászat

Lepd meg párodat egy Kincsvadászattal. Találj ki egy végcélt, ami lehet egy étterem, vagy egy ajándék, vagy bármilyen másik program és addig helyezz el borítékokat az állomásokon, mindegyikben egy nyommal, ami majd elvezeti a következő állomáshoz. Az állomások is lehetnek programok. Ez a feladat sok kreativitást igényel, de garantáltan felejthetetlen élményt is!

bag-suitcase-travel-vacation-Favim.com-17352778. Elbújni a világ elől

Ne áruld el párodnak, hogy elmentek az utolsó pillanatig. Ha van lehetőséged rá, akkor akár be is pakolhatsz neki is egy bőröndöt. Amennyiben nincs, azért szólj neki pár órával előbb. Vidd el egy romantikus hétvégére, akár Wellness-be akár bármilyen másik szállodába vagy panzióba, ahol kettesben lehettek.

Kommentek