Úton Smaragdvárosba

Mindenki ismeri a híres-neves, Óz, a csodák csodája című mesét. Emlékszem kiskoromban rommá néztük a VHS kazettánkat, míg egy idő után már annyira zsizsegett a film, hogy inkább mi énekeltük a dalokat és mondtuk a szöveget, amíg be nem akadt a szalag. Jó, meg volt a könyvváltozat is, de miután láttam a szépiából egyszer csak színek oázisává váló csodát, menthetetlenül beleszerettem.

Nem olyan régen egy tanulásra szánt estén megfogalmazódott bennem egy gondolat, miközben a nagy okulások helyett inkább világmegváltósat játszottunk. A végeredményt pedig egy kedves kis levélben le is írtam neki és ott hagytam, hogy reggel ezzel induljon neki az új napnak, most pedig veletek is megosztom.

roadMindig is vonzott az út, mint szimbólum, és a mai napig is mániákusan kötődöm hozzá. Mérhetetlenül inspirál a gondolat, hogy az életre úgy gondoljak, mint egy szövevényes útra, ami rengeteg dologgal ajándékoz meg és kecsegtet a jövőnk felé. El kell indulni és haladni kell, hogy eljussunk valahová, legyen szó Samaragvárosról, az otthonodról, egy távoli helyről, vagy éppen egy álomról, ahová a Te sárgaköves utad vezet.

Azon gondolkoztam, ha Dorothy kőbe vésett szabályként követi Glinda, a Jó Északi Boszorkány tanácsát, simán elsétált volna a Madárijesztő és a többiek mellett és egy merőben sivár utat tudhatott volna magáénak!

utonAzon felül, hogy egyedül tehette volna meg az egész túrát, talán a végére se ért volna a többiek segítsége nélkül. A Madárijesztő sose jött volna rá, hogy függetlenül attól, hogy csak széna van a fejébe tömve, mégis van esze, a Bádogember arra, hogy neki van a legnagyobb szíve a világon, hisz ismer még bárki olyan embert, aki annyit sír, hogy berozsdásodnak az ízületi? A nyúlszívű Oroszlán pedig rádöbbent, hogy nem attól lesz a bátrak bátra, ha minden adandó alkalommal veri a mellét, hanem akkor, ha a sorsfordító pillanatban ki tud állni valamiért szívvel-lélekkel, és ő ki is tudott.

Tehát a tanács, miszerint csak kövesd a sárgaköves utat, teljesen helytálló, azzal az egy kikötéssel, hogy mindig nézz körül ott, ahol éppen jársz és vedd észre, hogy épp hol is tartasz és kivel utazol, vagy éppen ki lehet az új útitársad, akit neked kell leakasztanod egy karóról. Elcsépelt már ez a gondolat, de mivel könnyen elfelejtjük a mindennapokban, nem árt néha emlékeztetni magunkat, miközben Dorothyként barangolunk életünk sárgaköves útján, vagy erre figyelmeztetni utastársainkat.

redsohesMit is mondott még Glinda, mielőtt csillogó szappanbuborékként elröpködött? „Soha se búj ki a piros cipellőből egy pillanatra se!” Ma már azt mondom, hogy mindenkinek van egy titkos, vagy éppen nem is annyira titkos piros cipője. A NAGY ÁLOM. Ha pedig szeretnénk eljutni Smaragdvárosba, onnan pedig Kansasbe nem szabad levenni, mert a Gonosz Nyugati Boszorkány elkap a sarkon, amíg a kis cipő egy rejtett kis zugban porosodik, ahelyett hogy csillogva-villogva, pajzsként vinne minket tovább.

Dorothy tudta, hogy hova akar kilyukadni, de nem ismerte az utat, ezért megkérdezte a Jó Keleti Boszorkányt: – Merre induljak? Mire ezt válaszolta: – A legjobb mindig az elejéről indulni, aztán végig a sárgaköves úton. Hát fényesítsük ki úgy a piros cipellőinket, ahogy régen, december 6-án a kiscsizmákat, és csak kövessük a sárgaköves utat, akármilyen kanyargós is legyen az!

Kommentek