SegítsÉg!

Segíthetek? – hányszor kérdezik ezt tőlünk különböző eladók, recepciósok és akárkik a mindennapjainkban. Mi meg attól függően, hogy épp mi célból vagyunk az adott helyen válaszolunk is valamit. De mi lenne akkor, ha nemcsak az aktuális igényeinkre vonatkozólag felelnék, hanem belekezdenék egy monológba arról, hogy valójában milyen rejtett igényeink vannak.

Teljes meglepődés és értetlenség fogadná a reakciónkat a Meki pultjában, nem is véletlenül. Pedig elvonatkoztatott értelemben erre irányul a kérdés, vagy a kérdés van elvonatkoztatva a valódi tartalmától és leegyszerűsítve használjuk nap mint nap.

largeMostanság többször futottam bele ebbe a kérdésbe, váltakozva, hogy nekem kell-e segítenem, vagy én vagyok az a személy, akinek szüksége van rá. Nehéz meghatározni, hogy valójában ki segít kinek, ha egyáltalán le lehet ezt bontani egyszerű adok-kapok játékra. Nemcsak azért, mert elterjedt az a gondolatmenet, hogy azzal, ha segítünk valakinek, végeredményben magunkon is segítünk, hanem azért is, mert ha ilyen szándékok motiválnak minket, akkor már nem is az eredeti cél vezérel, hanem csak saját nyereségvágyunk.

Persze ez csúnyán hangzik, de valahol mégis igaz, ahogy minden olyan cselekedetünknél is, amit nem a konkrét „nemes” szándék vezérel. Ez persze így nagyon mélyenszántó, de közben mégsem, mert folyamatosan adjuk a kéretlen jó tanácsainkat, ha kell, ha nem. Ebben persze benne van, az az alapvető törekvésünk, hogyha valakinek valami gondja van, akkor arra reagálni kell, és nem állhatunk ott megkukulva. Mindent összehordunk, hogy valami történjen, közben meg könnyen megeshet, hogy nem a megfelelő tanácsot adjuk a másiknak és így akár egy rosszabb irányba is elmozdíthatjuk az eseményeket.

„A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.”

Mondják az okosak és ez sajnos már sokszor be is igazolódott. Mert lehet valamiről véleményünk és lehetnek elveink, de ezt egy másik emberre nem lehet ráhúzni. Más ember, más értékrendszer. Más dolgokra mondja, hogy ez már túlzás vagy éppen azt, hogy ez még belefér. Az is könnyen megeshet, hogy egy, a személyétől teljesen idegen megközelítést el se jut hozzá, mert egyáltalán nem érzi önazonosnak.

Nagyon nehéz megállapítani, hogy valójában mivel is segítünk egy adott személynek, éppen ezért sokkal nagyobb felelősséget is kíván meg tőlünk, mint ahogy azt elsőre hinnénk. Tavaly az egyik óránkon az egyik tanárunk elmesélt nekünk egy történetet:

s mushroom screencapEgy nap egy férfi rátalált egy pillangóra, aki éppen azon küzdött, hogy kibújjon a bábjából. Próbálkozott több órán keresztül, de csak nem sikerült neki, míg a végén úgy tűnt, hogy már fel is adta. A férfi ezt végignézte és úgy döntött, hogy segít neki. Egy ollóval óvatosan szétvágta a gubót, ahonnan így már könnyen kibújhatott a pillangó, de mikor kimászott belőle, csak egy fejleten pillangókezdemény volt. A férfi várt, de nem történt semmi. A szárnyai nem váltak varázsütésre színpompás működő repülőeszközökké. Életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal kellett eltöltenie. Soha nem volt képes repülni. Amit a férfi az ő kedvességével és jóindulatával nem értet, hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem szükséges a pillangónak ahhoz, hogy azzá váljon, aminek lennie kell.

Nem szeretnék mély következtetéseket levonni, és azt se mondom, hogy akkor ne mondjunk senkinek semmit mostantól. Segítsünk azoknak, akik igénylik, és szívesen is tesszük, akár egy öleléssel vagy pár jó szóval, azzal, amire épp szüksége lehet és meg is tudjuk neki adni.

Kommentek