Oculus Rift – A valóság kitágul

2013-ban mutatta be az Oculus cég első saját virtuális szemüvegét, amit egy évvel később, követett a második, javított verzió. Nagyobb lett a felbontás, javítottak a képek elmosódási hibáin és egy olyan technológiát is kifejlesztettek, aminek köszönhetően a viselőnek nem lesz hányingere. Az Oculus Rift olyan lehetőségeket rejt magában, amelyek a széles körű elterjedését rövid időn belül lehetővé fogják tenni.

Oculus Rift - Developer Version - Front

Forrás: en.wikipedia.org

Erre az elterjedésre ugrott rá tavaly márciusban a Facebook is. A cég 2 milliárd (!) dollárért vásárolta fel a szemüveget gyártó Oculus VR-t, hogy kihasználhassa az eszköz minden adottságát. Mint azt Mark Zuckerberg Facebook-főnök elmondta, “a most szerzett technológiát az élet több területén is bevezetnék majd, a kommunikáció, a média és a szórakoztatás mellett az oktatásban, illetve egyéb területeken is megjelenhetnek majd kapcsolódó termékek.” Tehát komoly fejlesztések elé nézünk, és Zuckerberget ismerve nem kis dolgok lesznek ezek.

Sample_screen_capture_of_Oculus_rift_development_kit_2_screen_buffer

Forrás: en.wikipedia.org

Ami magát a terméket illeti, ez egy sztereoszkopikus 3D képet adó eszköz. Mit is jelent ez? A szemüvegbe épített 2 darab kijelző kismértékben eltérő képeket vetít a szemeink elé, amit aztán az agyunk dolgoz össze egységes, valószerű látvánnyá. A frissebb – bár csak fejlesztői – verzióban egy 1080p felbontású OLED kijelző dolgozik, ami ígéretesnek tűnik, már ami a képek felbontását és színét illeti.

Oculus_Rift_-_Developer_Version_-_Back_and_Control_Box

Forrás: en.wikipedia.org

Mivel csak fejlesztői verzióról beszélhetünk, a végleges modell csak később kerül a boltok polcaira, és mint azt Palmer Luckey, a cég vezérigazgatója mondta, “nem az eddigi modellekre fognak építeni: teljes újratervezés lesz, egy csavart sem tartanak meg az eredeti fejlesztői csomagokból.” Egyelőre tehát várnunk kell az élményre, hogy egy számítógépes játék világában szó szerint megjelenjünk, de szerintem mindenképp megéri türelmesnek lenni.

A következő videóban láthatjátok, hogyan reagálnak az idősebbek az Oculus Rift élményre:

További információkért olvassátok el a bejegyzés alapjául is szolgáló cikkeket:
index.hu/tech/2013/08/31/videojatek_huzza_a_fejere/
index.hu/tech/2013/10/24/gyonyorteljes_hanyinger_a_matrixban
index.hu/tech/2014/03/20/kesz_az_oculus_rift_legujabb_verzioja/
index.hu/tech/2014/03/26/virtualisvalosagsisakot_vett_a_facebok/

Kommentek