Nyelvtanulás okosan!

Napjainkban szinte elképzelhetetlen a boldogulás legalább egy idegen nyelv ismerete nélkül. Az iskolától, a munkahelyen át egészen a szabadidős tevékenységekig bárhol összefuthatunk olyan kihívással, ami igénybe veszi nyelvi jártasságunkat, nem beszélve a nyaralásokról, ahol igen kellemetlen helyzetekbe is kerülhetünk, amennyiben nem tudunk “külföldiül”.

És ha már említetés szinten szó volt a munkaerőpiacról, akkor nagyon fontos megjegyezni, a legtöbb munkaadó már olyan pozíciók betöltéséhez is elvárja a nyelvvizsga meglétét, amelyeknél nem is indokolt bizonyos nyelvek napi használata. Nem vitás tehát, hogy kell a nyelvtudás, de mielőtt még nagy kétségbeesésünkben beiratkozunk egy nyelviskolába, gondoljuk végig, tulajdonképpen mit is akarunk.

Sokan összekeverik a tényleges nyelvtudást, az azt igazoló dokumentum, a nyelvvizsga megszerzésével, holott a két dolog sok esetben köszönő viszonyban sincs egymással. Az első lépés tehát mindig az legyen, hogy meghatározunk két fontos tényezőt, a célunkat, hogy milyen szintre, milyen okból szeretnénk eljutni, és hogy minderre mennyi időt szánunk magunknak.

Minthogy az emberek a “nyelvérzék”  terén is különböznek, nincs egységes idő egy-egy idegen nyelv elsajátítását tekintve. Ezt mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy a nyelvtanulás ne csapjon át valami eszetlen versenyfutásba az idővel. A nyelvtudás felhasználási célját pedig két fő csoportba osztanám az áttekinthetőség kedvéért.

Kell a nyelvvizsga papír! Talán ez a leggyakoribb érv manapság, hiszen a felvételihez és a munkához előny, a diplomához pedig egyenesen kötelező.  Ilyenkor szembe kell néznünk a ténnyel, hogy nem egy nyelvet kell megtanulnunk, hanem egy nyelvvizsga követelménynek kell megfelelnünk. Hiszen hiába beszélünk folyékonyan, és érthetően, ha típushibákat vétünk, és lehet bármilyen ördöngősen fogalmazni, ha a prepozíciókat felcseréljük.

Ilyen esetekben nem rendes nyelviskolára van szükségünk, hanem a kiválasztott nyelvvizsgaközpont felkészítő kurzusára, ahol megismerkedhetünk a minta feladatokkal, amik alapján aztán könnyedén tudjuk majd teljesíteni a nyelvvizsgát. Ebben az esetben egy mechanikus vizsgafelkészülésről van szó, amikor is olyan paneleket kell megtanulnunk, amiket akár írásbelin, akár szóbelin fel tudunk használni. Ha nem fontos a sznobéria, akkor elég, ha akkreditált nyelvvizsgaközpontot választunk, mint az Euro vagy a Telc, ezeket mindenhol elfogadják, és nem egy Rigó utca, ahol értelmetlen és embertelen elemeket, sosem használt nyelvtani szerkezeteket tartalmaz a vizsgaprocedúra.

Kell a nyelvtudás! A legkényelmesebb eset, ha hobbiból akarunk megtanulni egy nyelvet, mert akkor nincs nyomás, nincs követelmény, és a saját tempónkban tudunk haladni. Viszont ha nem csupán önszorgalomról van szó, jöhet a nyelviskolák mustrája, hogy “melyik is jó, és mire is”. Szerencsére sok új alternatív nyelviskola működik úgy, hogy a korábbiakkal ellentétben sokkal inkább a szóbeli kommunikációra koncentrál, és nem feltétlenül csak a közép- és általános iskolásoknak  szánt szókinccsel dolgoznak.

Nyelvet tanulni nem egyféleképpen lehet, tucatnyi módszer várja a tanulókat. Mindenképpen érdemes megtekinteni a különböző lehetőségeket a neten, az érdekesebbeket, pedig akár helyszínen is fel lehet keresni. Sose féljünk érdeklődni, mert ami új, az sem biztos, hogy jó, és mindenkinél beválik. Amit alkatfüggően magunknak kell eldöntenünk, hogy milyen létszámban szeretnénk nyelvet tanulni. Gyakori, bár szakmailag nem mindig a legszerencsésebb, a magántanár. Ennek megvannak az előnyei és hátrányai is, hiszen ugyan az anyag és a haladás rugalmas, a tanulónak viszont nincs összehasonlítási alapja, és csak egyoldalú a visszajelzés. Nagyobb létszámú csoportok ellenben akadályozhatják a dinamikus fejlődést, ugyanis a többi diák szereplése “tőlünk veszi el” az időt az órákon. A legoptimálisabb megoldás, ha legfeljebb öt tanulótársunkkal dolgozhatunk együtt, ez viszont nem annyira gazdaságos egy nyelviskolának, így  nem ez a jellemző.

Ami pedig az anyagiakat illeti az ingyenes lehetőségektől a több százezres kurzusokig széles a paletta. Így adott a lehetőség, hogy mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbbet. Egyszer már mindenki meg tudta tanulni az anyanyelvét, úgyhogy nosza, tanuljunk nyelveket, győzzük le a bábeli zűrzavart.

Nyelviskolák a teljesség igénye nélkül:

www.brainturbo.hu

www.neomemory.hu/

katedra.hu/

www.cosmopolitan-lingua.hu

www.euro-nyelviskola.hu/

www.angolora.info/ 

Nyelvvizsgaközpontok szintén a teljesség igénye nélkül:

www.telc.hu/

www.euroexam.org/

www.bmenyelvvizsga.bme.hu/

www.szaknyelvvizsga.hu/

Kommentek