Jauri & The Madness

Ezúttal Győrfi Mártonnal, művésznevén Jaurival készíthettünk interjút. A régebben versenyszerűen vízilabdázó srácot, fiatal kora ellenére már dj-ként is rengeteg helyen hallhattuk játszani, mind a belvárosban, mind a Balatonnál. Mindemellett idén megalapította 2 barátjával Boros Dáviddal és Kóczé Zozával a  Madness Series party sorozatot, melynek első állomása a Remix lesz, 2014. április 4-én! Mostani interjúnkban Jauri elmeséli, hogy miben is különbözik a Madness a többi bulitól és, hogy mire számíthatunk  április 4-én az őrületes MADNESS -en!

Mikor döntöttél úgy, hogy dj szeretnél lenni ?

Igazság szerint már nagyon régóta foglalkoztat a zenélés, de, hogy konkrétan ezzel szeretnék foglalkozni az 1,5 – 2 évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem. Ekkor még saját dj pultom sem volt, hanem otthon virtuál dj-vel próbáltam összerakni a dolgokat.

Van-e olyan példaképed, aki ösztönző erő volt abban, hogy erre a pályára lépj?

Külföldről majdnem az összes feltörekvő dj példaképként szolgált számomra. Martin Garrix-et emelném ki, akivel egy évvel ezelőtt volt szerencsém  beszélgetni, amikor még senki nem ismerte. Az álmai iránt való elkötelezettségére  és pozitivitására mindenképp felnézek. Emellett nagyon nagy ösztönző erőként hatott rám, hogy látta bennem a lehetőséget, amikor elküldtem neki a korai próbálkozásaimat.

Véleményed szerint szükség van bármiféle zenei előképzettségre ehhez a szakmához ?

Ami azt illeti jól jönne… Főleg, mivel próbálkozok saját zenék írásával is. Soha nem doboltam és soha nem gitároztam, emiatt néha úgy érzem, hogy lemaradásban vagyok azoktól, akiknek van zenei múltjuk. Viszont konkrétan a dj-zéshez nem szükséges, szerintem.

(Hallgassátok meg Jauri saját szerzeményét: soundcloud.com/jaurimusic/)

Hol halhattunk eddig játszani ?

Budapesten elég sok szórakozóhelyen játszottam már, a Remixben, Living Room-ban, Glob Royal-ban, Leroy Bistro-ban, Dürerben és az Iskolában is. Emellett az előző nyarat végigjátszottam a Siófoki Petőfi sétányon, ahova Sipos Dani barátom ajánlott be.

Mik a jövőbeli terveid ?

Nemrég alapítottuk meg a Madness Series-t, amely abban különbözik a többi party sorozattól, hogy mi főleg a külföldi fellépőkre koncentrálunk. Ez nem csak a színvonal és a jó buli miatt fontos számomra, hanem azért is, hogy megfigyelhessem a nálunk zenélő külföldi előadókat és tanulhassak tőlük. Hiszen így közelebb kerülhetek egyik nagy álmomhoz és célomhoz, hogy elismert előadóvá váljak külföldön.

Hogyan jött a Madness?

A Madness ötlete novemberben fogalmazódott meg bennem annyira, hogy meg is terveztem, hogy mit , hogyan szeretnék csinálni és mi is a célom vele. Felkerestem pár barátomat, hogy csatlakozzanak hozzám, ha tetszik nekik az ötlet, ők pedig láttak lehetőséget benne, így csatlakoztak. Kitűztük célul, hogy körülbelül két havonta tartunk egy őrületes bulit, amelyre meghívjuk a színvonalas külföldi dj-ket, akik már ismertebb, de még feltörekvő előadók. Az április 4-i első bulinkon például a Mightyfools fog fellépni, akik egy 2008 óta zenélő holland dj páros.

Ki a célközönségetek?

Egyenlőre a 16-18 éves korosztály, hiszen ők járnak a legtöbbet bulizni, de próbálunk nyitni az idősebbek felé is.

Mire számíthatunk az első Madness bulin?

Őrületre! Egy hatalmas és őrült bulira a Remixben! Elmondani nem nagyon lehet, ott kell lenni és megtapasztalni.

Köszönöm az interjút! A MADNESS-t pedig már nagyon várjuk!

Kommentek