Forradalmi fiatalság: szünnap kontra megemlékezés

A mi generációnk tagjai számára október 23. ugyanolyan nemzeti megemlékezés, mint március 15. vagy október 6. Történelmi, az esetek nagy részében már csak érintőlegesen ismert, sokad kézből, közvetve tapasztalt emlék. Ugyanakkor az ünnep megítélése mégsem olyan egységes, mint a 48-as forradalom iránt táplált nemzeti érzésünk, hiszen időben nem történt olyan távol a mai naptól, mint a XIX. század valóban dicsőséges forradalma. A mai megemlékezésnek még van politikai töltete, a mai megemlékezésnek még vannak túlélői mindkét oldalról, az ’56-os forradalom és szabadságharc mind a mai napig megosztja az embereket.

 A legtöbb embernek október 23. csak egy szünnap, amikor a végre ki lehet kicsit szállni a mókuskerékből, nem foglalkozni a mindennapok problémájával. Mindenkinek elege van a didaktikus iskolai megemlékezésekből, száraz szavalatokból és kényelmetlenül hosszúra nyúló bölcselkedő beszédekből. Azonban ne essünk abba a hibába, hogy érzéketlenné válunk egy-egy ilyen közösségi élményt illetően, hiszen ha nem tudjuk megélni ezeket az identitás-kovácsoló eseményeket, az – bármilyen furcsán is hangozhat – az egész önképünket torzíthatja.

A megemlékezés ugyanis nem azért fontos, hogy tudjuk a dátumot, a helyszínt és a szereplőket. Nem azért mert “a történelem megismétli önmagát”. Hanem, hogy képzeletben megéljük azt a dilemmát, ami az akkori társadalmat foglalkoztatta. Azt a választást, amikor egy tizenkilenc éves egyetemi hallgató, ahelyett, hogy a vizsgaidőszakra, s hosszútávon a saját előmenetelére gondolna, tüntet egy olyan rendszerben, ahol tudja, biztosan retorziók áldozata lesz. Felveszi a puskát annak tudatában, hogy még élni se élt, de valószínűleg most meg fog halni.

Anélkül, hogy bárki is állást foglalna a forradalom kapcsán, azt tényként kell elfogadnia, hogy civilek, fiatalok álltak szembe képzett, felfegyverzett szervekkel szemben. Először csak a bőrkabátosokkal, majd a szovjetekkel – akiket a kormány hívott be. Anélkül, hogy a politikai rendszert részleteiben méltatnánk, meg kell emlékeznünk azokról a lányokról és fiúkról, akiket nézeteikért tömegesen pusztíttatott el a szocialista hatalom. Nincs az a cél, nincs az az eszme, ami megengedhetővé tenné ezt a tragédiát.

Napjainkban nagy probléma, hogy a politikai pártok saját céljaikra kívánják felhasználni az ünnep gondolatiságát. Szinte komikus, hogy ugyanazokat a szavakat kicsit csűrve-csavarva homlokegyenest más üzenetet tudnak a felek kisajtolni az eseményekből. Kevésbé mulatságos azonban a jelenség, hogy manapság egyre több felelős tisztséggel rendelkező ellenzéki képviselő demagóg és szégyent nem ismerő módon hasonlítja a jelenlegi kormány intézkedéseit a Rákosi-rendszerhez. Ugyanígy jobboldali képviselők közül sokan olyanokon akarják számon kérni a kor retteneteit, akik ’56-ban még meg sem születtek.

Szóval próbáljuk a családunk körében, politikától mentesen, annak nem bedőlve, hasznosan eltölteni ezt a napot. Menjünk be a városba, keressük fel a forradalom és szabadságharc eseményeinek főbb helyszíneit, hiszen a történelem a közös múltunk.

OKTÓBER 23. Központi Megemlékezés

9:00  Hősök tere

Magyarország lobogójának katonai tiszteletadás mellett történő felvonása a Hősök terén

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján a nemzeti lobogó ünnepélyes felvonására idén a Hősök terén kerül sor. A katonai tiszteltadás kíséretében végrehajtott ceremónián a lobogó felvonását a Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegysége végzi.

15:00  Terror Háza Múzeum

Ünnepi gyertyagyújtás a Terror Háza Múzeumnál 

16:00  Hősök tere

Ünnepi megemlékezés a Hősök terén

Bevonulnak Magyarország történelmi zászlói, majd Cseh Tamás Corvin köziek című dala és Weöres Sándor Rapszódia a kivívott szabadságról című verse hangzik el.

Beszédet mond Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

A program a történelmi zászlók kivonulásával zárul.

Emellett rengeteg egyéb önkormányzati és alapítványi szervezésű programot találhatunk. A népszerű tévécsatornák közül viszont egyedül az MTVA csatornái foglalkoznak az ünneppel, ahol is szinte egész nap a témával kapcsolatos dokumentum- és játékfilmek kerülnek műsorra a helyi közvetítések mellett. A TV2 és az RTL Klub letudja annyival a közösségi felelősségvállalást, hogy az utóbbin délelőtt adják a 6:3 avagy játszd újra Tuti! című filmet, míg az előbbi éjjel egykor adja le az Apacsok című műsort.

kép forrása:design.2dgrafika.hu

Kommentek