Egy pincérnő feljegyzései

Körülbelül egy hónapja kezdtem el pincérnőként dolgozni és annak ellenére, hogy imádom a munkámat, bizony néhány hátránya is van, főleg, ha fizikailag teljesen alkalmatlan vagy a pincérkedésre, mint ahogy én.

Az elején bizony sok problémával kellett megküzdenem, aminek hatására láttam munkaadóimon, hogy erősen elkezdtek kételkedni abban, hogy valóban dolgoztam-e már pincérnőként. Nos, árultam már jégkását és fánkot is, és hostessként is  dolgoztam, a kettő összevonása végül is a pincér, nem? Hát nem, tévedtem. De szerencsére inkább segítettek, minthogy páros lábbal rúgjanak ki.

Kezdjük a legalapvetőbb akadállyal, vagyis a tányérok kihordásával. Khm! Tényleg reméltem, hogy ezt elkerülhetem, szép remények voltak… Azt tudni kell rólam, hogy iszonyatosan remeg a kezem, tehát az étel szép elrendezése a tányér közepén értelmét vesztette, amint meglátták, hogy én jöttem a kajáért, ugyanis mire eljutott az asztalig én az egészet összeráztam és úgy dobtam le a vendég elé. Igen, nem félreírtam, a szép lehelyezéssel is voltak problémáim. A kézremegés a kisebb problémámmá vált, amikor rájöttem, hogy a tányérok olyan nehezek, mint a laptopom és iszonyatosan forrók. Ha forró a tányér, egy fehér kendővel kell megfogni, és amíg én rájöttem a technikára, gyakorlatilag egy tányért vittem két kézzel. Most képzeljétek el, hogy egy pincér egy tányért visz két kézzel! Erről elég hamar le kellett szoknom, sajnos. Úgyhogy elkezdtem két tűzforró tányért vinni, de mivel a kezeim inkább a gépeléshez vannak szokva, mint a súlyemeléshez, ezért iszonyatosan remegett a kezem, a séfek pedig aggódva figyelték, hogy megszakadok-e, vagy eljuttatom a tányért épségben a vendégig. Büszkén jelentem be, hogy eddig még egy tányért sem ejtettem le! És manapság már három tányért is ki tudok vinni és csak egyszer akarom elsírni magam közben és csak két ujjamat szoktam megégetni, úgyhogy mondhatjuk fejlődök. Amit a munkaadóim is észrevettek és nem bánták meg, hogy adtak nekem egy kis időt.

Tehát tányérhordás kipipálva. Az étlapon szereplő összes kaja megtanulása is beletelt egy kis időbe, mert olyan zöldségeket tartalmaztak, amelyeknek még magyarul sem tudtam a nevét, nemhogy angolul. Pedig, ha megkérdezi a vendég, hogy ez mi? Akkor el kell tudni mondani, nincs mese. De ez még a kisebb probléma volt.

A második napomon történhetett, hogy valaki kért egy kávét, én pedig tanácstalanul néztem a kávéfőzőre. Leginkább egy űrhajóra hasonlított, tekintve, hogy én eddig a Starbucks-ból szereztem a kávémat, nem pedig holmi kávégépből mindenféle karamella és csokiöntet nélkül, pff! Viszonylag gyorsan megtanította a kollégám a bonyolult mechanikáját a gépnek és a tejhabosítást. Bár az első két hétben, ahányszor meglátták egy vendégnek készített capuccinómat lesajnálóan néztek a kis tejeskávéra és készítettek ők egyet helyettem. Azonban töretlenül gyakoroltam, ittam a kávékat sorban, napi kettőt, hármat, hogy ne haljak meg  a fáradságtól és eljutottam a majdnem tökéletes szintig. Tudok lattet, capuccinót, macchiatot, americanot, espressot, double espressot is készíteni!

tumblr_mp4or8d69R1r5enedo1_500Ha pincérnőként dolgozol, akkor néhány dologra kénytelen leszel felkészülni. A különleges diétád kávéból, vízből, cukorkából és maradék sült krumpliból fog állni. A bőrkeményedés a lábadon örökké ott fog maradni, ahogy a mosoly az arcodon, akkor is, ha legszívesebben megütnéd az adott embert. A karod megerősödik, az ujjaidon levő bőr pedig annyira megég, hogy többé semmi sem lesz túl forró!

De miután legyőztem a tányérhordási és kávéfőzési akadályokat, már boldogan és gondtalanul dolgozom pincérnőként és várom, hogy elkölthessem a fizetésemet!

Kommentek