Livi Londonban – a kezdetek

Tavasszal, még a vizsgák előtt elhatároztam, hogy valami újra vágyom, valami kihívásra, valami izgalmas élményre. Eldöntöttem, hogy az idei nyaramat Londonban töltöm és belevágok valami olyanba, amit még sosem próbáltam: au pair-kedni fogok.

Sokan összekeverik az au pair-t a babysitter-rel. A babysitter ugyanis pár órát vigyáz a gyerekre, amiért órabérben fizetést kap. Au pair-nek lenni egy kicsit összetettebb, ilyen esetben ugyanis az au pair általában más nemzetiségű, a családnál lakik, akiknél teljes ellátást és zsebpénzt kap. A kicsivel a megbeszéltek alapján kell foglalkozni és ez általában kiegészül egy kis házimunkával, mint a vasalás, mosogatás, könnyebb ételek megfőzése a kicsinek.

Tudjátok számos Au Pair Agency van, akik segítenek egy megbízható, kedves családot találni, ahol biztosítják a szállásodat, az étkezésedet és hetente valamennyi zsebpénzt. Au pair-nek lenni remek lehetőség, ha valaki szeretné gyakorolni a nyelvet, meg akar ismerni egy új kultúrát és ki akarja próbálni magát egy ismeretlen helyzetben. Legalábbis nekem az volt, hiszen nem volt sok tapasztalatom gyerekek terén.

Eleinte a családom aggódott miattam, hiszen én egy facebook csoportban találtam rá a host familym-re, akikkel már harmadik hete élek. Zsófi, a barátnőm itt él London közelében és ő is au pair-ként dolgozik. Zsófi rengeteget segített és bíztatott, hogy mindenképpen jöjjek ki, hiszen hatalmas élményt jelent.

10423521_10152573868232053_1472262902_n

Az első estémet St Albansban töltöttem Zsófi családjánál. Eleinte én is izgultam a nyelvi nehézségek miatt, de már az első este is felejthetetlen volt. Másnap jöttem át Potters Bar-ba, a host family-mhez. Életemben először utaztam double decker busszal és éppen egy olyat fogtam ki, amelyiken nem volt kijelző, de még a megállókat se mondták be. Elindultam hát a bőröndjeimmel, működőképes telefon nélkül úgy, hogy azt sem tudtam hová megyek. Kalandos egy órás utazás volt, amíg ideértem, de szerencsére már itt várt Claire és a kis Beau.

Eleinte kicsit meg voltam illetődve, hiszen egyszerre csak annyi ember lett a szobában és mindenki csak mondta mondta és mosolygott és a kérdések csak jöttek jöttek. Aztán pár nap alatt hozzászoktam az itteni szokásokhoz, ahhoz, hogy egy pillanat alatt elkezd esni és ez szemlátomást senkit sem érdekel. Ahhoz, hogy a teát tejjel isszák és a boltban megkérdezik, hogy érzed magad. Azt nagyon könnyen meg lehet szokni, hogy itt mindenki nagyon kedves és folyton mosolyog. Végre nem úgy néztek rám, mint egy ufóra, amikor azt mondtam, Magyarországról jövök.

IMAG0171

Eltelt három hét. Nagyon hiányzik a családom, a barátaim, a kiskutyám és a teknősöm is. De imádok itt lenni, imádom, hogy új dolgok történnek velem, új embereket ismerek meg és egyre folyékonyabban beszélek angolul.

Úgy gondolom, hogy mindig van az ember életében egy olyan pont, amikor meg kell tanulnia megtenni egy lépést. Csak úgy tudjuk átlépni a határainkat, ha teszünk valamit, amit még sosem tettünk előtte. Ha kilépünk a komfortzónánkból és teszteljük a képességeinket. Jó látni, hogy a kezdeti nehézségek után Beau kezd megszeretni. Jó látni, hogy az ember bármit meg tud tanulni egy pillanat alatt, például pelenkát cserélni, jacket potato-t sütni, vagy elmagyarázni a boltban, hogy kivételesen nem hoztad a babakocsit és a lurkó egy szempillantás alatt elrohant és most nem találod. Megvan az az izgalmas érzés benned, hogy mi van, ha valamit rosszul csinálsz és mindent elrontasz, de utána hihetetlen jó érzéssel tölt el, amikor a zebránál magától fogja meg a kezed, hogy átkeljen az úton. Amikor este jóéjt puszit ad és megölel. Amikor odamegy egy kertészkedő bácsihoz a parkba menet és odakiáltja: „Hey buddy, look at my girl”.

IMAG0175

Kommentek