CMYK – Ha jó bulira vágysz!

1385343_745431295483282_1615708797_nA szokásos havi Classy meetinget most egy kevésbé megszokott helyen tartottuk a héten. A helyszín az Oktogontól pár perc sétára található Jókai utca, azon belül is a 18-as szám. Ha még emlékeztek legelső kávézókritikánkra a La Delizia kekszmanufaktúráról, akkor könnyen eligazodhattok, hiszen éppen vele szemben nyitott ki a CMYK bár.

CMYK a négy nyomdai alapszín, amiből minden egyes színt ki lehet keverni (Cyan, azaz cián, Magenta, azaz bíborszín, Yellow, azaz sárga és Key, azaz fekete kulcsszín). Ezekkel a színekkel dolgozik a bár is. A fekete-fehér falakat jól feldobja ez a négy színből álló díszítés. Kreatív és figyelemfelkeltő nevet választottak, bennünk is az első kérdés, ami felmerült, hogy mi lehet ez és hogyan kell kiejteni.

Fiatalossága mellett különlegessé teszi még a helyet a nyitva tartás. Délelőtt 10-től egészen hajnalig kávézhatunk, iszogathatunk, beszélgethetünk és játszhatunk (!) itt, ám este 10-től a buli zártkörűvé válik. A zártkörű bulikon való részvételhez és a kedvezményekhez úgy juthatunk hozzá, hogy klubkártyát igényelünk a Facebook oldalukon (2000 Ft). Az első száz igénylő plusz 5%-ot is kap az alap 10% kedvezmény mellé, amire a kártya jogosít. Mi már igényeltünk, mert nagyon kíváncsiak vagyunk, hogyan próbálnak kitűnni a fiúk a pesti éjszaka megannyi szórakozóhelye közül.

Az ízesített (csokis-vaníliás, sima csokis, sima vaníliás, pisztáciás) cappuccino-t természetesen teszteltük és meg voltunk elégedve. Különlegességként ne hagyjátok ki a házi jeges teát és a gyümölcsös limonádét sem, mert elképesztően finomak és a kiszolgálás is igazán vendégbarát: bármilyen ízesítést elkészítettek nekünk. Még az amúgy nagyon édes kávémba (amibe jó érzésű ember semmiképpen nem tenne cukrot) is megkaptam az irreális cukorigényemnek megfelelő mennyiséget. Plusz örömünkre szolgált, hogy a mosoly és a kedves szavak sem maradtak ki a kiszolgálásból.

1380117_440218602762713_1793066066_nKülön megjegyzésként jelezném, hogy a mosdók felé vezető „szivárványalagút”-on áthaladva hajtsátok le a fejeteket, mert kedvenc kocsmakritikusunk megjegyezte, ő egészen biztosan fejjel menne a falnak.

Mi nagyon szurkolunk nekik, reméljük olyan népszerű hely lesz belőle, aminek ígérkezik. Személy szerint azért is drukkolok nagyon, mert néhány barátommal mi is hasonló terveket szövögetünk pár éve már, hogy létrehozunk egy olyan bárt, amit évek óta keresünk a belvárosban. Ezáltal kicsit magaménak érzem a mondatot, amit a Facebook oldalukon olvastam: „Olyan szórakozóhelyet/bárt alkotni, amire mindannyian vágyunk, a megannyi éjszakába nyúló beszélgetés eredményeként, a tettek mezejére lépve nem megtalálni, megcsinálni ezt a helyet!”

Hangulat: 90% Még nincs kész minden teljesen, hiszen nemrég nyitottak, de nagyon várjuk a végső összképet!
Választék:  90% Egyelőre még a választék sem volt teljes, de az alapitaloktól a különlegességekig minden megtalálható.
Minőség:  100% A limonádék isteni finomak voltak és tényleg friss gyümölccsel kaptuk őket!
Nyitva:  100% Hét – Ked: 12:00 – 22:00, Sze – Vas: 10:00 – 22:00
Árak:  90% Nem a legolcsóbb, de a minőségért és a hangulatért megéri. Érdemes figyelni a rengetegféle akciót.
Online:  100% A Facebook oldal folyamatosan frissül, itt mindent megtalálhatunk aktuális bulijaikról. Egy árlistát hiányoltunk csak.
Szórakozás:  100% Xbox, csocsó, filmvetítés, zene, koncerthelyszín, zártkörű bulik – szerintem minden szórakozási lehetőséget megtalálhatunk itt.
Összesen:  100% Egyedi, kreatív megoldások, udvarias kiszolgálás, fiatalosság, jó hangulat – érdemes kipróbálni.

Cím: Jókai utca 18. Budapest, Hungary (1066)

Online:www.facebook.com/cmykbar

Kommentek