BITE Sausage & Beer

_MG_6446A BITE ezúttal is egy óriási ötlettel állt elő! A beülős látványpékség – kávézó után, most egy kolbászra és sörre térhetünk be hozzájuk az Astorián lévő üzletükbe! Első hangzásra kicsit furcsának tűnhet a gyors profilváltás, de, ha jobban belegondolunk, akkor ennél jobb dolog nem is történhetett az Astoriával. Bár a tanulók többsége szereti eljátszani, hogy csak egy kávéra van szüksége a túléléshez, igazából mindannyian kaphatóak lennénk egy igazi “paraszt reggelire”  vagy csak egy jó kolbászválogatásra és egy hideg sörre is. De hát ugye nem mindegy az se, hogy hova ülünk be. Elég menő(classy) helyet pedig még nem találtunk kolbászevésre, a csillogó, modern kávézóktól viszont hemzseg a város! Nem kell megijedni, a BITE nem a kávézás elrontója, továbbra is árulják csodálatos kávékölteményeiket is, mint például a marcipános latte-t, de emellett létrehoztak egy helyet, ahol valódi, finom, egészséges, laktató és tápláló ételhez lehet jutni igényes és modern környezetben!

A BITE Sausage & Beer meghívta a Classy csapatát egy  kóstolóra is, amely még inkább meggyőzött minket abban, hogy ez bizony az évszázad ötlete volt!

_MG_6460Bár személy szerint azt hittem nem vagyok nagy kolbászrajongó, a BITE kínálata megváltoztatott mindent! Minden eddig alkotott képem a kolbászról átalakult és már-már azon gondolkodtam, hogy törzshelyemmé fogadom a helyet, hiszen ennél finomabb és “igazibb” ételt nem találni sehol a közelben. Emellett a tálalás is igen gusztusos, megkóstolhattuk a sütőkolbászt, grillkolbászt, bajor kolbászt, a citromos bajor kolbászt, a cserkészkolbászt és a császárszalonnát is. Mindemellett köretnek kaptunk egy nagyon finom, különleges ízesítésű krumplipürét, igazi friss, ropogós szélű parasztkenyeret, csemege uborkát, karfiolt és savanyú káposztát is! Csak pozitív kritikát tudok írni minden egyes összetevőjéről a menünknek, hiszen tényleg fantasztikusan finom! A sör  remekül illik az ételhez, desszertnek pedig jöhetnek a különleges kávéköltemények.

Alexa

_MG_6461Hát ez valami csúcs! Az egy dolog, hogy maga a vendéglátóhelyiség nagyon jól néz ki, sok az ülőhely és az asztal, de a sült kolbász valami frenetikus! Külön köszönet, hogy a kínálatba felvették a bajor kolbászt, ugyanis az nekem személyes kedvencem, így a kóstolásnál azonnal rá is vetettem magam. Gond természetesen a többi szállal sem volt, nagyon finom darab mind. Jól meg vannak sütve, egyáltalán nem nyersek, ízletesek, erre pedig a körítés is rátesz egy lapáttal. A mustár alap, anélkül nem kolbász a kolbász, de az átsütött káposzta is kifejezetten jól illett az összképbe. A kapott krumplipüré is finom volt, bár nem annyira értettem, hogy miért kapjuk, minden esetre ez is csak növeli a bevihető táplálék mennyiségét, így semmi probléma nincs vele.

Jó pont, hogy rengetegféle extra szószból választhatjuk ki magunknak azt, amelyikkel még ízesíteni szeretnénk a tálca tartalmát, de szerintem bőven elég, ha csak “magában” fogyasztjuk a finom falatokat. Sör! Annyira jól áll minden egyes menünek, hogy az nem igaz. Az étellel megtelsz, a nedűvel frissülsz, egyszerűen kiváló.

Menjetek, egyetek és igyatok! Kihagyhatatlan.

Gyuri

_MG_6452Tökéletes akkor is, ha csak egy gyors ebédet szeretnél, és akkor is, ha a külföldi barátaid a városba jönnek, és megismernék a magyar konyhát. Bőséges adagok, jéghideg sör, jutányos ár. Azt hiszem sokak nevében szólok, ha azt mondom, hogy régóta vártunk már egy ilyen helyre!

Csilla

 A BITE néhány kérdésünkre is válaszolt:

Honnan jött a profilváltás ötlete?

A profilváltás oka, hogy a BITE bakery café Astoria áprilistól turnézni indul és beköltözik egy mozgó üzletbe, ami megtalálható lesz a város forgalmas csomópontjaiban, fesztiválokon. A helyére a régóta dédelgetett tervünket valósítottuk meg.

_MG_6457Honnan szerzitek be az alapanyagokat?

A bakery caféhoz hasonlóan az alapanyagokat gondosan válogatjuk. Olyan beszállítókkal dolgozunk, akik káros anyagoktól mentes alapanyagokat használnak és ellenőrizhettük a technológiájukat. A kolbászok például egy családi vállalkozástól származnak, ahol a mi ízlésünkhöz alakítják a termékeket.

Ki a célközönségetek?

A helyszín választás az új koncepció számára jobb nem is lehetne. A sörre kolbászra és reggelire ezen a környéken van a városban a legnagyobb igény. Körülöttük iskolák, hostelek, közlekedési csomópontok és az egyre fejlődő budapesti bulinegyed helyezkedik el. A célközönség ezáltal nem is kérdés. Várjuk mindazokat, akik a hentesek, sütödék ízeit szeretnék élvezni egy jó sör és kedves kiszolgálás mellett. Célpont lehetünk a 20-50 éves korosztálynak, akik BKV-val közlekednek és nyitottak a magyaros ízekre.

_MG_6449Számíthatunk még valamiféle újításra a jövőben? Esetleg új BITE Sausage & Beer étteremre?

A Bite következő meglepetését már kihúztátok belőlem, mert kiderült, hogy indul a turné, de ebben az évben számíthattok még egyéb izgalmas újításra termék, de üzlet vonatkozásában is. A nagy érdeklődésre való tekintettel felgyorsítottuk a franchise csatlakozás lehetőségét, így márciustól már várjuk azok jelentkezését, akik szeretnének egy saját Bite-ot, legyen az bakery café, Sausage&Beer vagy egy mozgó üzlet. Jelentkezéseket várjuk itthonról, de a határon túlról is.

Hangulat: 90% Bent kicsit üresebb volt most a hely, de valószínűleg csak azért, mert mindenki a hangulatos teraszon üldögélt.
Választék: 100% Van minden! Sör, kávé, rengetegféle kolbász, köret, friss kenyér, mi kell még ?!
Minőség: 100% Nyamm! Finom, jó alapanyagokból, természetes és friss!
Nyitva: 100% Hétköznapokon reggel 8-tól éjfélig, péntek-szombaton hajnali kettőig és  vasárnap 10-től éjfélig. Bármikor kolbászozhatunk!
Árak: 100% Egyáltalán nem drága, főleg a minőséghez képest! Emellett folyamatos akciókkal is találkozhatunk.
Online: 100% Facebookon mindent megtalálhatunk!
Szórakozás: 100% Ki ne szórakozna jól ,miközben kolbászt eszik a teraszon, vagy bent alternatív dallamokra falatozik ?
Összes: 95% Fantasztikus ötlet, egyedi, még nem ettünk ilyen jó kolbászt! Hangulatos és Classy!

A nyári sütögető, sörözős hangulatot nem kell többé hiányolni, csak azért, mert a városban van dolgod, hiszen a BITE Sausage & Beer elhozza nekünk az igazi ízeket, modern és szép környezetben.

Kommentek