Aktív pihenés és kirándulás Izraelben – Első rész

A 2014-es nyarat sikerült egy igen kellemes programmal zárnom. Egy szervezett kirándulás keretében elutazhattam  Izraelbe, ahol a csoportommal rengeteg helyet látogattunk meg. Sokat tanultunk az ottani kultúráról, szokásokról, vallásról, tehát joggal mondhatom, hogy minden szempontból érdemes volt kihasználni ezt a lehetőséget.
Rövid sorozat gyanánt két részben olvashattok azokról az élményekről, amiket sikerült át- és megélnem.

Felkészülés és indulás

Az utazást négy csapatépítő találkozó előzte meg. Ez hasznos volt, hiszen a több, mint 30 ember úgy utazhatott ki, hogy nagyjából már mindenki ismert mindenkit. Egyszerűbb volt így a kinti közös programokat megcsinálni, nem kellett mindent az elejéről kezdeni. Persze informális találkozóink is voltak. Ezek kicsit kötetlenebbül zajlottak, mint a szervezett programok; úgy is mondhatnám, hogy alkoholban könnyebben oldódtak a gátlások.
Az indulás napján mindenki teljes izgalommal jelent meg a repülőtéren, valamennyien máris kint akartunk lenni a kellemesen meleg (atya ég, legalább 35 fok!) országban. A becsekkolás eltartott egy darabig, mert a biztonságra nagy hangsúlyt fektettek, de utána már csak a repülőt kellett megvárni és 3 óra alatt kint is voltunk és landoltunk Tel Avivban a Ben Gurion Repülőtéren.

Megérkeztünk

Izrael tengerpartja

Fotó: Jakal György

Nehéz elmondani azt az érzést, ami a repülőből kiszállva ért minket. A repülőt és a repteret összekötő folyosó gyakorlatilag egy szauna. A meleggel olyan hihetetlenül magas páratartalom járt együtt, amilyet én még soha nem éreztem. (Tényleg csak szaunában, de ott sokkal melegebb is van, nem ez a lényeg.) Kicsekk, csomagok összeszedése, első SMS-ek haza, WIFI keresése, gyorsan becsekk. Mindeközben fogadóbizottságként Shmuel jött elénk, hogy jól lenyúlja az útleveket, ugyanis még mindig ellenőrizni kellett az adatainkat. A reptér épületéből ahogy sétáltunk kifelé, egyszer csak ott volt ő: Keller Zoli. A Keller Zoli. Iskolaidőben tanár, nyáron idegenvezető. Minket is ő idegenvezetett, amivel a lehető legjobban jártunk. Hihetetlen tudása Izraelről, a kultúráról, a különböző tájakról, helyekről, gyakorlatilag mindenről egy olyan kedves és barátságos jellemmel párosult, ami csak egy élménydús kirándulást eredményezhetett. Ha kellett, tolmácsolt; ahol csak tudott, segített; mindenben a rendelkezésünkre állt, mert – mint ahogy ő mondta – egy 110%-os teljesítményt akart mindenkiből kihozni. Ez meg is történt, de erről később.
A buszra szállás előtt a pálmafák árnyékában (csak árnyékában, nem hűvösében) Shmuel még egyszer elmondta a kirándulás szabályait, kellemes időtöltést kívánt, mi pedig bevettük magunkat a busz kellemesen túlhűtött belsejébe. Pár óra utazás után meg is érkeztünk Kinneretbe, ahol a vacsora és az esti kis csapatépítés után első éjszakánkat töltöttük.

Első nap

Banánültetvény

Fotó: Jakal György

Izrael gazdaságát a kibucok alapozták meg. Ezek a kis közösségek leginkább földműveléssel, gyümölcstermesztéssel foglalkoznak, ezt pedig ültetvényezéssel oldják meg. Ilyen ültetvényeket látogattunk meg, méghozzá egy banán- és egy datolyaültetvényt. Érdekes élmény volt egyenesen a “forráshoz” menni, egy városi gyerek itt a saját szemével láthatja, hogy a banán bizony nem a szupermarketben terem. Hatalmas fürtökben lógtak le a fákról, éppen úgy, mint a datolya. A öregebb, 7-8 éves datolyapálmák hatalmasak, majdnem 10 méteresek, ezekről is nagy fürtökben lógtak a gyümölcsök, amiket pont ottjártunkkor hálóztak be a szüreteléshez. A két ültetvény között útba ejtettük a Jordán folyót, ahol Jézus a Biblia szerint megkeresztelkedett. Remekül kiépített hely volt, évente sok-sok hívő zarándokol el ide, hogy ezen a szent helyen szintén megmártózzon a folyóban.
Az ültetvények után északnak vettük az irányt, hogy egy nemzeti parkot látogassunk meg. Buszozás közben útba  ejtettünk egy emlékművet, ami annak a fiatal katonákból álló csapatnak állít emléket, amelyik azon a helyen szenvedett súlyos, halálos helikopter-balesetet. Nehéz dolog az ilyesmit megérteni és feldolgozni, hiszen ezek a katonák nem voltak idősebbek 18-20 évnél. De hazájukért haltak meg, amiért mindenki hálás nekik. Így érkeztünk meg a Banias Nemzeti Parkhoz, ahol egy jó másfél órás túránk volt egy kis patak mentén. Kellemes séta volt, a fák alatt egészen jó idő volt, de a nyílt terepen a Nap rendületlenül sütött, úgyhogy jól esett a végén beülni a buszba. Indulás után nem sokkal megálltunk egy kis városban enni egyet (indokolatlan mennyiségű pizzát nyomtunk be), de aztán menni kellett tovább, mert kicsit még északabbra a libanoni határnál Misgav Am kibucban várt ránk egy őrültnek tűnő bácsi. Ez a bácsi elmesélte nekünk a közel-kelet területének alakulását, a határok kialakítását, és megtudtuk azt is, hogy a határ mentén az élet nem mindig fenékig tejfel. Ő beszélt, mi kérdeztünk, aztán indultunk haza. Otthon azonnal rendbe kellett hoznunk magunkat, mert a tiberiasi esti program bulihajó volt a Kinneret-tavon. Egészen jól sikerült az az egy óra, de látszott, hogy szüksége van még a társaságnak néhány napra, hogy teljesen felhőtlenül tudjon szórakozni.

Datolyapálma-ültetvény

Fotó: Jakal György

Második nap

Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma

Fotó: Jakal György

Viszonylag korán már indultunk is, mert időpontunk volt Zefatban a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumában. Itt egy idős magyar házaspár vezetett minket körbe, miközben sokat meséltek magukról a tárgyakról és elmondták a hozzájuk tartozó történetet. Érdekes pár órát töltöttünk itt, de mennünk kellett tovább, hogy megnézhessünk még néhány érdekes helyet ebben a kis városban. Végigsétáltunk egy kis művészutcán, meglátogattunk egy kis zsinagógát, majd egy borospincébe is ellátogattunk. Egy Amerikából ideköltözött festőművész a Kabbaláról beszélt nekünk, amit aztán a lehető legtöbb világnézettel összekötött. Kicsit furcsa volt, de valahol érdekes is.

Rosh Hanikra libegő

Fotó: Jakal György

Még éppen csak délután volt, máris indult a busz tovább: ezúttal az izraeli tengerpart legészakibb csücskéhez, Rosh Hanikrára mentünk. Ez is egy határváros, bár utunk célja az itteni természeti kincsek megtekintése volt. A fehér sziklafalba egy libegőt építettek, ezzel lehetett lemenni a Földközi-tenger partjára. Az itteni érdekesség egy olyan barlangrendszerből áll, amit a tenger vájt ki hosszú-hosszú évek alatt. Ide be is mentünk, megálltunk, ahol lehetett (pont ott, ahol a víz a barlang falának csapódik) és olyan vizesek lettünk, amennyire csak lehetett. A barlangból kiérve a nyílt tenger látványa fogadott, amit csak fokozott az épp lemenni készülő délutáni Nap ragyogása. A melegnek és a szélnek köszönhetően gyorsan megszáradtunk, aztán elhagytuk a helyszínt egy a hegy alá fúrt, de régen nem használt hatalmas vasúti alagúton keresztül. Egyértelmű volt, hogy lemegyünk a tengerpartra, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a Földközi-tengerbe mehettünk. Még ha csak bokáig is. Fotózással, kagylógyűjtéssel és Zoli remek kávéjával itt is eltöltöttünk pár órát, aztán éppen napnyugta előtt elindultunk következő szállásunkra, ahol egyetlen éjszakát töltöttünk, ez pedig Shlomi volt.

Rosh Hanikra barlang

Fotó: Jakal György

Harmadik nap

Galileai Betlehem teabolt

Fotó: Jakal György

Hogy úgy mondjam, Shlomiban nem volt semmi. Gyakorlatilag csak aludni mentünk ide, a reggeli után azonnal indultunk is tovább. Első utunk egy fűszerültetvényhez vezetett Galileai Betlehembe. Itt kaptunk egy gyors felvilágosítást, hogy milyen fűszereket termesztenek és milyen teákat gyártanak, illetve a teákat végig is kóstolhattuk. Egészen különlegesek voltak, ugyanis nem teafüvet, hanem forrázandó apró gyümölcsdarabokat árultak, ezért tudtunk enni belőlük. (“Egyetek csak, megbeszéltem” – mondta Zoli, úgyhogy nem kellett minket félteni.) Ettünk, ittunk, aki akart, az vásárolt, de idő szűke miatt tovább kellett indulnunk. A napi második program az önkénteskedés volt. A cél remek, a kivitelezés azonban elég gyengére sikerült. Bár szép mennyiségű paprikát szedtünk az ültetvényen, sajnos gyorsan tovább kellett állnunk. Jött ugyanis a hír, hogy az eredeti útvonalon nem mehetünk délre, így egy hatalmasat kell kerülnünk. Abból a szempontból ez nem volt probléma, hogy a tényleg hosszúra (nagyjából 3 órásra) nyúlt úton lehetett aludni, illetve keresztül mentünk Ciszjordánián és az ország keleti határa mentén buszoztunk végig. Gyakorlatilag egy hatalmas kősivatagban mentünk végig, el a Holt-tenger mellett, le délre a Negev-sivatagba. Az itteni első túránk egy jó másfél-két órás séta volt a sivatagban a hatalmas dombok között. Gyönyörű látvány volt, már-már holdbéli táj, ahogy a sok év alatt a folyók által kivájt mély völgyekben meneteltünk. Még jól is esett ez a kis kaland, és a végén persze a busz várt ránk. Innen azonnal a következő szállásunkra, Mash’avei Sadéba mentünk. A menetrend a szokásos volt: vacsora, játék, beszélgetés és alvás. Viszont itt kifejezetten jókat játszottunk, bőven volt feladatunk.

Negyedik nap

Ein Avdat

Fotó: Jakal György

Komoly lelkesedésről és nem kevés lelki erőről tettek tanúbizonyságot azok, akik a reggelt jógával kezdték. Minden tiszteletem az övék, a reggeli torna számomra kimerült abban, hogy segítettem elhozni a reggelinket. (Némi kavarás volt a programmal, így előre csomagolt reggelink volt.) Ezzel elkészültünk, irány busz és irány újra Ein Avdat. Bár a helyszín közel ugyanaz, a túra most egy kis patak mentén haladt északról dél felé, úgyhogy egészen új dolgokat láthattunk. Hiába volt még csak délelőtt 10 óra, a hőmérséklet bőven ütötte a 30 fokot, így egy igen kemény sétának néztünk elébe. Kemény is volt, de nagyon jó és szép is volt. Ahogy haladtunk végig a patak mentén, eljutottunk egy kis öbölszerű helyre, ahol leültünk kicsit pihenni, Zoli zenét rakott be és élveztük az életet. Onnan azonban már másznunk kellett, méghozzá a sziklafalba vájt lépcsőn. Több ilyen helyen kellett mennünk, ahol éppen csak elfértünk, de pont ettől lett izgalmas az egész. Az út vége volt a legmeredekebb, itt már többször is létrákon kellett felmászni, ami nekem kifejezetten tetszett. A túra végén fentről tekinthettünk le arra az ösvényre, amin végigjöttünk. Itt előttünk pár fotót, majd a busszal elindultunk vissza a kiindulási pont felé, de ez esetben megálltunk David Ben-Gurion sírjánál. Zoli rengeteg információval örvendeztetett meg minket Izrael első miniszterelnökéről, majd a kötelező szelfik és sok-sok fénykép után elindultunk az út legkülönlegesebb szálláshelye felé.
De még mielőtt megérkeztünk volna, megálltunk az Ein Gedi kibucban ebédelni, aztán átugrottunk a Nachal Davidnál lévő nemzeti parkba, hogy az ottani kis patakban megmártózzunk. A kis felfrissülés után végül valóban nekiindultunk a következő alvóhelynek.

Kfar ha-Nokdim beduin sátor

Fotó: Jakal György

Arad és a Holt-tenger között egy Kfar ha-Nokdim nevű helyre mentünk. Olyasmi ez, mint egy skanzen. A beduinok életének egy szeletét hivatott bemutatni, de itt bérelhető szálláshelyek is vannak teljes ellátással. Mi egy oldalról nyitott sátorban kaptunk helyet, vagyis ez volt az egyetlen koedukált szállásunk az egész út alatt. Azonban mielőtt elfoglalhattuk volna a szálláshelyünket, megtanulhattuk, hogyan is lehet a sivatagban elektromosság nélkül élni. Sok érdekeset láttunk és hallottunk áram- és hőtermelés mikéntjéről, de a legjobb program csak ezután következett. Lehetőségünk volt tevegelni. Hatalmas élmény volt, mindenki nagyon élvezte, ahogy ezeken a nagy állatokon próbálta megtartani az egyensúlyát. Igazán nagy bajban azok voltak, akik mindeközben fényképezni is próbáltak. Kaland volt ez a javából, véget is ért hamar. A buszból ezután kivettük még a legszükségesebb holmijainkat és a másnapi reggelit, lepakoltunk, beduin szokások szerint fogadtak minket, teát kaptunk, majd mehettünk vacsorázni. Elég puritán módon tudtunk enni, a legizgalmasabb pillanat az volt, amikor a fejem fölött álldogáló galamb úgy döntött, hogy könnyít magán. Nem számított, hogy ott ülök és ennék, ő kiengedte a fáradt gőzt. Egyenesen a fejemre. Ott aztán volt nagy nevetés, az életben nem készült még annyi kép rólam, mint ott két perc alatt. De aztán gyorsan túltettük magunkat a dolgon. Vacsora után még körbejártuk a tábort, gyújtottunk tábortüzet, ittunk finom teát, aztán eltettük magunkat aludni, mert másnap hajnalban kelni kellett.

Kommentek